„19 év – 19 km” – EU-s futás

Uniós fejlesztések


Banyaerdő – Dencsházi feldolgozó kisüzem létesítése

Banyaerdő – Dencsházi feldolgozó kisüzem létesítése

Fotó: Gruber Márk

A projekt keretében egy erdei növényeket és gombákat feldolgozó kisüzemet hoztak létre Dencsházán, Baranya vármegyében, ahol mélyszegénységben élő, alacsony iskolai végzettségű nők számára teremtettek munkahelyeket. A szakképzettség nélküli, hátrányos helyzetű munkavállalók egy folyamatos tanulási folyamat révén képessé váltak a közfoglalkoztatotti státuszból kilépni, és az elsődleges munkaerőpiacon megjelenni. Mindösszesen 10 fő foglalkoztatására került sor a megvalósítás ideje alatt, majd azt követően több évig. A feldolgozó üzem elnyerte 2020-ban a Pécs-Baranyai Iparkamara Családbarát munkahely díját, majd ugyanebben az évben az ország 100 legjobb termelője közé is beválasztották. A „Banyaerdő”-ben dolgozó asszonyok által előállított termékek az ország több pontján viszonteladói partnerek kínálatába is bekerültek, a frissen szedett alapanyagokat elsősorban termelői piacokon és éttermek számára értékesítették. A pozitív médiamegjelenések folyamatosak voltak az üzem létrehozása óta, ezzel is inspirációt adva hasonló társadalmi vállalkozások indításához.

A projekt összköltsége 49 991 579 forint, melyből 42 492 836 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése

ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése

A Sopron – Szombathely – Szentgotthárd vasútvonalon kiépített ETCS L2 rendszer illeszkedik a korszerű, egységes európai vonatbefolyásoló rendszerbe. Kiépítésével lehetővé válik a már korábban villamosított és felújított Sopron – Szombathely – Szentgotthárd vonalon közlekedő vonatok felügyelete, biztonságának garantálása a legkülönbözőbb forgalmi helyzetekben. A rendszer tárolja a pálya adatait, feldolgozza az állomási és vonali biztosítóberendezésekből kapott információkat, és ezek segítségével kiszámítja a vonat megengedett legnagyobb sebességét, eljuttatva azt a vonat vezetőjéhez. A vonatok helyzetét úgynevezett vezérelhető balízok ellenőrzik, a kettő rádiós blokk-központ révén pedig a biztosítóberendezésekből nyert információk segítségével lehetőség van közvetlenül vezérelni a vonatok sebességét, illetve követési távolságát. A kezeléshez és működtetéshez szükséges ismeretek elsajátítása oktatás keretében történt, a rendszer az üzembe helyezése óta megbízhatóan szolgálja a közlekedők biztonságát.

A projekt összköltsége 10 000 000 000 forint, melyből 8 499 999 997 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Digitális oktatás támogatása

Digitális oktatás támogatása

A projekt célkitűzései: korszerű digitális infrastruktúra és eszközpark megteremtése köznevelési intézményekben, a pedagógusok tanórai informatikai eszközhasználatának, valamint a digitális pedagógiai kompetenciákat fejlesztő továbbképzéseken való részvétel támogatása. 2022 tavaszán összesen 120000 korszerű notebookot vehettek személyes használatba a projektbe bevont köznevelési intézmények 9. évfolyamos diákjai és pedagógusai. A projekt végéig összesen több mint 500000 eszköz kiosztása valósul meg. A személyes használatra kapott informatikai eszközök az oktatás támogatása mellett az élethosszig tartó tanulás iránti elköteleződésre is pozitív hatást gyakorolnak, fejlesztik a tanulók digitális kompetenciáit, és hozzájárulhatnak a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkenéséhez.

A projekt összköltsége 201 026 963 972 forint, melyből 158 896 425 519 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítése

Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítése

A projekt országosan 600 aktív korú, súlyosan mozgáskorlátozott ember infokommunikációs akadálymentesítéssel történő segítését tűzte ki célul, és valósította meg annak érdekében, hogy könnyebbé tegye számukra a hivatalos ügyek intézését, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést, elősegítve ezzel a társadalmi felzárkóztatást és az önrendelkező életet. A programban résztvevők az akadálymentes számítógéphasználatot lehetővé tevő eszközöket kaptak, valamint komplex szakmai és sorstársi támogató szolgáltatásokban is részesültek. A laptopok és tabletek mellett a súlyosan mozgáskorlátozott emberek számára – egyéni szükségleteiket figyelembe véve, többek között speciális billentyűzetet, joystickot, szemegeret, tablettartót, valamint a beszéd kiegészítését és pótlását segítő kommunikációs szoftvert is biztosítottak. A program keretében kidolgozott támogató portálon több mint 6000 közügyintézéssel kapcsolatos esemény valósult meg a mentorok együttműködésével.

A projekt összköltsége 642 671 399 forint, melyből 382 389 489 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Gerecse kapuja turisztikai látogatóközpont

Gerecse kapuja turisztikai látogatóközpont

A fejlesztés fő célkitűzése a parkerdő megújítása volt, amelynek keretében kiemelt minőségű turisztikai célpont került kialakításra, ezáltal növekedhet a turisták száma és az eltöltött idő hossza. A beruházás középpontjában a mintegy 500 m2 alapterületű, galériás látogatóközpont áll, melyhez kapcsolódóan közmű- és parkolófejlesztés is megvalósult. A központban kapott helyet egy étterem látványkonyhával, valamint mosdók, kiszolgálóhelyiségek, a via ferrata felszerelések kölcsönzője és egy kiállítótér is, mely állandó és időszakos tárlatokkal áll az ide érkezők rendelkezésére, ismeretterjesztő anyagokat és ajándéktárgyakat is biztosítva. A Turul emlékmű és a Szelim-barlang biztonságossá tétele mellett új tanösvények, játszótér is létesültek; fitneszeszközökkel és piknikhelyekkel várja a terület a látogatókat. Mindezek nem csupán a turisták, hanem a város lakói számára is magasabb komfortfokozatúvá tették a helyszínt. A beruházás emellett vállalkozások bevonásával, munkahelyek teremtésével hozzájárul a helyi gazdaság fejlesztéséhez is, így a fejlesztés közvetetten és közvetlenül is jótékony hatással van a város életére.

A projekt összköltsége 695 817 494 forint, melyből 380 161 860 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Ágazati Képzőközpont létrehozása Tolna vármegyében

Ágazati Képzőközpont létrehozása Tolna vármegyében

A Tolna Megyei Szakképzési Centrumnak elsősorban a régió, illetve a vármegye munkaerőpiaci igényeit kell kielégítenie, így a képzési szerkezetének kialakításában az autóipari beszállítók, a szervizek, valamint Paks régió igényei meghatározóak. A projekt célja egy olyan ágazati képzőközpont létrehozása volt, melynek feladata a szakirányú oktatás szervezése, megvalósítása, és a duális képzéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása. Így jött létre a GRADUM Járműipari Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft., amely a minőségi oktatás feltételeinek megteremtése révén a járműipar, elsődlegesen a különböző meghajtású gépjárművek szervizeit ellátó cégek számára biztosítja a magasan képzett munkaerő utánpótlását. A projektnek köszönhetően a TMSZC Ady Endre Technikum és Kollégium Gépjárműdiagnosztikai tanműhelye is megújult, szolgáltatásait közel 450 tanuló, illetve képzésekben résztvevő felnőtt veheti igénybe.

A projekt összköltsége 270 102 947 forint, melyből 240 391 607 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések

A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések

A projekt elsődlegesen a szakmai képzésben tanulókat, illetve a Digitális Munkaerőpiaci Program képző és oktatási intézményeinél foglalkoztatottakat célozta, másodlagos célcsoportjai a tanulók családtagjai, a munkáltatók, illetve a mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói voltak. A program digitális tartalmakkal és képzésekkel segítette elő készségeik, kompetenciájuk, valamint szakmai ismereteik bővítését. Versenyképes szakmai vizsgáztatási rendszer kidolgozásának köszönhetően ellenőrzött tudással ruházta fel a szakképzésben részt vevőket, új rugalmas tanulási utakat bevezetve, valamint szakmai-módszertani támogatást nyújtva. A projekt keretében kilenc szakképzési centrum részvételével úttörő jelleggel kilenc Ágazati Képzőközpont jött létre, melyek működésének monitoring tapasztalatait a projekt összesítette. Kialakításra került az akkreditált vizsgaközpontok működési modellje és akkreditációs dokumentumrendszere. A képzés során több mint 13000 fő szerzett tanúsítványt vagy bizonyítványt.

A projekt összköltsége 10 941 000 000 forint, melyből 9 154 597 215 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Montázs – Fogyatékos emberek közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének támogatása

Montázs – Fogyatékos emberek közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének támogatása

Fotó: Kékesi Donát

A projekt legfőbb célkitűzése az volt, hogy javítsa a közszolgáltatások igénybevételének lehetőségeit a fogyatékos gyermekek és felnőttek számára. Országszerte szakembereknek kidolgozott képzések, tudásmegosztó és érzékenyítő tréningek, illetve hiánypótló modellprogramok valósultak meg: 10 működési körzettel Területi Autizmus Munkacsoportok nyújtottak tanácsadói szolgáltatást, 13 városban felnőtt logopédiai ellátást, az úgynevezett Augmentatív és Alternatív Kommunikációs (AAK) Módszertani Központokban pedig speciális kompetenciák felmérését és fejlesztését biztosították, valamint 22 vármegyei és fővárosi család- és gyermekjóléti központtal együttműködve fogyatékosságügyi tanácsadói hálózatot hoztak létre. 2500 darab AAK eszköz került beszerzésre, például hangadó gépek, speciális egérkiváltók és billentyűzetek, okos eszközök, képkommunikációs szoftverek, amelyek kölcsönzésére 6 helyszínen van lehetőség jelenleg is. Mindemellett az elindított Egységes Fogyatékosságügyi Információs Portál (www.efiportal.hu) naprakész információkat nyújt az oktatás-nevelés, az egészségügy, a munka világa, a szociális szolgáltatások, ellátások, valamint az egyenlő esélyű hozzáférés témaiban.

A projekt összköltsége 2 995 749 133 forint, melyből 2 202 033 104 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Juhtenyésztő családi gazdaság fejlesztése Uszódon

Juhtenyésztő családi gazdaság fejlesztése Uszódon

Fotó: Magyar Mezőgazdaság – Csatlós Norbert

A kalocsai járásban található uszódi családi gazdaság támogatása egyedülálló fejlődési lehetőséget biztosított Holló Mátyás és családja számára, aminek eredményeként a gépesítés és a digitalizáció segítségével a mai kor elvárásainak megfelelően, hatékonyabban és eredményesebben tudnak gazdálkodni. Új istálló épült, a régi hodályokon az aljzat szivárgásmentesítésével egyidejűleg energetikai korszerűsítést valósítottak meg. Beszerzésre kerültek az állatok téli takarmányának betakarítását segítő gépek is. A fejlesztések által a juhállomány állatjóléti körülményei jelentős mértékben javultak. A gazdaságban három juhfajtát tenyésztenek, köztük a jól ismert magyar merinót. A juhok részére chipes füljelzőket vásároltak, és kialakítottak egy ehhez kapcsolódó telepirányítási rendszert. A vállalkozás fő profilja a nagy genetikai értékű juhok értékesítése magyar és külföldi tenyésztők részére. Küldetésük, hogy hozzájáruljanak a juhászat, mint ősi magyar életforma fennmaradásához és megítélésének javításához. A beruházással Holló Mátyásnak sikerült elérnie, hogy a falusi életforma gyermekei számára vonzóvá váljon. A projekt kiváló példa arra, hogy miképpen lehet hozzájárulni a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez.

A projekt összköltsége 345 074 851 forint, melyből 144 328 988 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Halászati termékfeldolgozó kialakítása a Geofish Kft.-nél

Halászati termékfeldolgozó kialakítása a Geofish Kft.-nél

A projekt keretében megvalósult korszerű 600 m2-es halfeldolgozó üzemben a vállalkozás haltenyésztő telepén fenntartható módon megtermelt, kiváló minőségű magyar afrikai harcsa szeletelt, filézett feldolgozása, valamint az értékesítésnek megfelelő kiszerelése történik. A beruházás 11 fő számára teremt munkahelyet. A termékfeldolgozóban kiemelt szempont volt, hogy alulkvalifikált dolgozói réteget vonjanak be a munkába. A térségben élő munkavállalók helyszíni képzést követően betanított munkásként vesznek részt a termelési folyamatokban. A projekt hozzájárul a magyarországi halfogyasztás növekedéséhez, a vállalkozás megbízható és jó minőségű termékeket kínál a hazai és európai fogyasztók számára. A termékfeldolgozó kialakítása szorosan kapcsolódik egy másik uniós támogatásból megvalósult projekthez, amely keretében a vállalkozás által létesített, fenntartható haltermelő telepen recirkulációs rendszer segítségével a kertészetből származó, elsődlegesen hasznosított, lefűtött termálvizet használják a melegigényes halfaj tartására.

A projekt összköltsége 203 841 609 forint, melyből 76 440 595 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Rákosmenti krízistömb rehabilitációja 2016

Rákosmenti krízistömb rehabilitációja 2016

A projekt fő célja a Pesti úton található önkormányzati fenntartású lakótömbök (ún. garzonházak) és környékük megújítása volt. Emellett minden korcsoportot lefedő programokkal lehetővé tették a helyi, nehezebb körülmények között élő lakosok társadalmi integrációját, életminőségének, valamint munkaerőpiaci beilleszkedésének javítását és a közösségi aktivitás fokozását. 338 lakás energetikai felújítására került sor, létrejött az INNOVA park, amely egy többgenerációs sport- és szabadidőpark, továbbá az Újlak utca közlekedésfejlesztésbe vont része lakó-pihenőövezetté alakult át. Az érintett lakosok támogatása érdekében 240 fővel készült egyéni fejlesztési terv, és ehhez kapcsolódóan Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 11 féle OKJ-s, szakmai, illetve kompetenciafejlesztő képzést indított. A projekt ideje alatt többek között 275 egészségügyi szűrőprogram, 65 sportesemény, 20 bűn- és balesetmegelőzési, valamint 44 kulturális program valósult meg.

A projekt összköltsége 1 571 978 704 forint, melyből 715 384 333 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont (KIOSK)

Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont (KIOSK)

A projekt keretében a Mesterséges Intelligencia Asszisztens (MIA) Pontokon a KIOSK eszközök felállításával lehetővé válik bizonyos hatósági ügytípusok személyes érintkezés nélküli, teljes körű intézése új, Európában egyedülálló formában. Országszerte 400 KIOSK eszközt helyeznek üzembe kormányablakokban, okmányirodákban, Digitális Jólét Program Pontokon és postahivatalokban. A MIA Pontok érintőképernyős eszközein könnyen, gyorsan, ügyintézői beavatkozás és sorban állás nélkül lehet elektronikusan intézni például gépjárművel kapcsolatos ügyeket, vezetői engedély és személyi igazolvány pótlását, anyakönyvi kivonat és erkölcsi bizonyítvány igénylését. A készülékeken elérhető, automatikusan intézhető ügykörök száma folyamatosan bővül. Az önkiszolgáló terminálok minden olyan technológiai kiegészítővel rendelkeznek, amelyek a gyors és egyszerű ügyintézéshez szükségesek. Többek között a beépített kamera, a mikrofon, az ujjnyomat- és okmányolvasó, a hangszóró, a nyomtató, a bankkártyaterminál, valamint az aláíró pad is a kényelmet szolgálja.

A projekt összköltsége 2 600 000 000 forint, melyből 2 036 113 876 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Az egykori NOSTRA épületeinek és környezetének rehabilitációja

Az egykori NOSTRA épületeinek és környezetének rehabilitációja

A projekt célja az volt, hogy Kaposvár belvárosában szabadidős és zöldfelületi fejlesztések segítségével aktív rekreációs terület jöjjön létre, valamint az alulhasznosított ingatlanokat is bevonják a gazdaságfejlesztésbe. 11 600 m2 barnamezős terület alakult át zöldfelületté és közösségi térré. A beruházás a teljes lakosság számára hasznos, mivel kortól függetlenül használható. Épült kisgyermekeknek játszótér, de található itt nagyobbak és felnőttek számára érdekes történelmi sétaút (Kaposvári Vár), és létesült a parkban a kerékpárosok részére állomás és szervizpont is. Megvalósult a zöldfelület növényállományának rekonstrukciója, gyógynövénykertek létrehozása, árnyékoló, lombhullató fasor telepítése, komposztáló és szelektív hulladékgyűjtő telepítése, vízfelület és a területet kiszolgáló építmények létesítése, valamint kapcsolódó eszközbeszerzés. A megújult terület kiváló helyszínt nyújt a városi aktív életbe bevezető programok, események szervezéséhez.

A projekt összköltsége 706 789 310 forint, melyből 491 213 682 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Kisvízi élőhelyek – Vidrabusz

Kisvízi élőhelyek – Vidrabusz

A projekt célja a Mátra, a Keleti-Cserhát és az Ipoly-völgy vizes és vízi élőhely hálózatának fejlesztése volt az élőhelyek állapotának javításával, új élőhelyek létrehozásával. A projekt keretében 189 mátrai és 15 cserháti kisvizes élőhely kialakítására, illetve helyreállítására került sor, ezzel a különböző európai közösségi jelentőségű hal-, kétéltű- és hüllőfajok, továbbá fokozottan védett kétéltű- és szitakötőfajok életfeltételei váltak kedvezőbbé. Elkészült egy Natura 2000 területeket népszerűsítő mobil kiállítás, egy ismeretterjesztő természetfilm és a kétéltűeket, illetve a projektet bemutató kiadványok. A fejlesztés különleges eredménye a Vidra Verda nevű oktatóbusz, mely gyermekek számára nyújt különleges ismeretszerzési lehetőséget. Küldetése, hogy élményközpontú terepi foglalkozások keretében közel hozza a természetet minden korosztályhoz. A csoportmunka terepi vizsgálódásból (állatok begyűjtéséből, ill. meghatározásából), a látottak közös megbeszéléséből, valamint a tudást elmélyítő játékokból tevődik össze. A guruló természetbúvárral 2022-ben több mint 5000 főt értek el 57 helyszínen. A Vidra Verda tavaly nyáron megkapta a „Természetiskola minősített mobil programja” minősítést.

A projekt összköltsége 328 442 288 forint, melyből 279 175 939 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Közlekedési Képzési és Vizsgacentrum kialakítása

Közlekedési Képzési és Vizsgacentrum kialakítása

A projekt a munkahelyi képzésekben részt vevők alacsony számát kívánja növelni a közlekedési ágazatban. Ennek érdekében azonosították az alacsony képzési szint okait, és meghatározták a szükséges eszközöket. A projekt elősegíti a felnőtt lakosság képzéseken való részvételének támogatását, s ezzel az ágazati vállalkozások versenyképességének javítását. A cégek a program keretében támogatást igényelhetnek munkahelyi képzéseikre. A Közlekedési Képzési és Vizsgaközpont és a Virtuális Tanulási Tér kialakításán túl közel száz digitális tananyagot fejlesztettek, beszerzésre kerültek az ágazati szakképzésben és felnőttképzésben használható szimulátorok. A munkavállalók és a szakképzésben tanulók képzési programjaiban a projekt keretében 12 000 fő vesz részt, emellett zajlik a Közlekedési Validációs Központ kialakítása is.

A projekt összköltsége 7 000 000 000 forint, melyből 6 229 999 976 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Titkos kábítószer-laboratóriumok felismerése és biztonságos kezelése

Titkos kábítószer-laboratóriumok felismerése és biztonságos kezelése

Az oktatás fontos eleme a fertőtlenítési folyamat helyes végrehajtásának elsajátítása. Ennek során a kábítószerlaborból kilépő szakember védőfelszerelésének teljes felületét speciális szennyeződésmentesítő folyadékkal tisztítják meg, mivel a kábítószer-laboratóriumokban olyan mérgező gázok, maró hatású, gyúlékony, robbanásveszélyes vegyületek fordulnak elő, amelyek életveszélyes sérülések okozására alkalmasak.

A projekt keretében a rendőrség kábítószereket előállító laboratóriumokat felderítő és felszámoló szakértői vettek részt elméleti és gyakorlati képzéseken. Emellett a hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján elkészült egy eljárásrend is, amely iránymutatást nyújt a helyszínen történő szakszerű és biztonságos munkavégzésre, ezt azóta oktatások keretében közel 30000 szakértő ismerhette meg. A kábítószer-laboratóriumok jelentette veszélyek valós szimulálásához az oktatás alkalmával szükség volt speciális környezet kialakítására, ezért 5 oktatástechnikai eszköz beszerzésére is sor került. A Magyarországon kialakított és továbbfejlesztett, komplex laboratórium ma már nemzetközi képzéseknek is helyt ad.

A projekt összköltsége 26 319 093 forint, melyből 19 739 319 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Műszaki, természettudományos, matematikai és informatika képzések népszerűsítése

Műszaki, természettudományos, matematikai és informatika képzések népszerűsítése

A projekt a műszaki, természettudományos, matematikai és informatika (MTMI) területek iránti érdeklődés felkeltését, az MTMI szakokra történő jelentkezés fokozását és ezáltal a felsőfokú képzettségi szint növelését tűzte ki célul az észak-alföldi régióban, különös tekintettel a hátrányos földrajzi, társadalmi, gazdasági helyzetű fiatalokra. A fejlesztés keretében közel 10000 fő vett részt olyan programokon, amelyek elősegítik a felsőoktatási intézményekbe való bejutást. A kiemelkedő életutak bemutatása mellett közel 100 rendezvény keretében érték el a fiatalokat: tartottak szakköröket, nyílt napokat, szakmai napokat, laborlátogatásokat, nyári táborokat és a képzők számára speciális kurzusokat. Emellett több online tananyag, e-learning modul és ismeretterjesztő kiadvány is készült.

A projekt összköltsége 782 367 735 forint, melyből 665 012 548 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Munkaszocializáció és készségfejlesztés, a helyi gazdasági kultúra erősítése

Munkaszocializáció és készségfejlesztés, a helyi gazdasági kultúra erősítése

A projekt célja, hogy csökkentse a Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településén élők munkaerőpiaci sérülékenységét, növelje az elsődleges munkaerőpiaci integrációt, erősítse az öngondoskodó képességet. Ez egy olyan átfogó, foglalkoztathatóságot elősegítő eszközrendszerrel valósítható meg, amely fenntartható módon, helyi erőforrások mobilizálásával nyújt támogatást a programban résztvevő legalább 10 000 embernek. Kiterjedt mentorhálózat bevonásával a képességek és készségek fejlesztésén túl kertek, műhelyek és kisüzemek is létrejönnek a projekt keretében, valamint megszervezik az értékesítési folyamatot és segítik a helyi beruházások létrejöttét.

A projekt összköltsége 11 967 592 856 forint, melyből 10 606 318 932 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.


Skill-laborok fejlesztése

Skill-laborok fejlesztése

Európában elsőként Magyarországon jött létre egy országos skill-laborhálózat, a fejlesztések tizenhat vármegyei oktatókórházat és három orvosképző egyetemet érintettek. A skill-labor olyan szimulációs eszközökkel felszerelt egység, ahol valósághű körülmények között, korszerű és magas színvonalú szakmai környezetben gyakorolható a betegellátás, és oktathatóak a diagnosztikus, terápiás és életmentő beavatkozások még a mindennapi betegellátás éles helyzetei előtt. Ebben az oktatási környezetben élethű helyzetek szimulációjával sajátíthatók el az ápolói és orvosi gyakorlat fontos műfogásai, mint az újraélesztés, az érkanülálás, a szülészeti ultrahangvizsgálat vagy a laparoszkópos technika. A projektben egy egységes skill oktatási-képzési programot és módszertant dolgoztak ki kapcsolódó képzésekkel, továbbá skill-laborokat alakítottak ki. Az informatikai eszközök, valamint a támogató szoftverek mellett mintegy 254 féle, kórházanként átlagosan 1020 db, egyetemenként átlagosan 670 db készségfejlesztő és szimulációs eszköz került beszerzésre a vérnyomásmérőtől a betegszimulátor babáig. A Magyarországon létrejött országos skill-laborhálózat a kutatás-fejlesztés területén a nemzetközi kapcsolatépítés egyik alappillérét képezheti.

A projekt összköltsége 13 631 968 127 forint, melyből 11 523 270 452 forintot tesz ki az uniós támogatás összege.