Versenyszabályzat
1. Általános szabályok
1.1. A rendezvény útvonalának biztosítását a rendőrség, a polgárőrség, valamint a rendezők segítik.
Az egyenrangú, a közlekedési jelzőtáblával, illetve a jelzőlámpával ellátott kereszteződésekben történő áthaladást rendőrök és polgárőrök biztosítják. A rendőrök, polgárőrök és rendezők utasításait a futók minden esetben kötelesek betartani.
A verseny útvonalán nem lesz teljes útzár, ezért minden versenyző mindig a kijelölt útvonalon köteles haladni.
A kereszteződéseknél, gyalogátkelőhelyeknél a futók érkezésekor a forgalmat leállítják. A gyalogjárdákon és kerékpárutakon kihelyezett bóják segítik a futók haladását.
A versenyt felvezető jármű a mezőny első futója előtt halad. A verseny biztosítása a felvezető és a záró jármű közötti szakaszra vonatkozik.
1.2. A kiadott versenyzői rajtszámot a résztvevők a mellrészen kötelesek viselni. A rajtszámot kisebbíteni, összehajtani, bizonyos részeit letakarni, azon más feliratot, emblémát elhelyezni tilos. A rajtszám elhelyezésénél külön ügyelni kell arra, hogy a hátoldalon elhelyezett chip ne sérüljön, azt a rögzítő biztosítótűvel ne sértsék meg.
A versenyen csak 2013. május 7. előtt születettek indulhatnak (tízévesek vagy annál idősebbek)
A versenyzők mindennemű (futva, kerékpárral stb.) kísérése és a kutyával történő futás tilos!
A versenyzők biztonsága érdekében fülhallgató csak az egyik fülben lehet!
1.3. Frissítőpontok
Kör | Frissítőhely | Távolság a rajttól |
1. Kör | 1. Frissítőpont | 3,3 km |
2. Frissítőpont | 6,6 km | |
2. Kör | 1. Frissítőpont | 9,8 km |
2. Frissítőpont | 11 km | |
3. Kör | 1. Frissítőpont | 16,3 km |
Frissítőpont a befutónál | 19,6 km |
1.4. Az egészségügyi biztosítást a rajt- és célhelyen mentős és egészségügyi, az útvonalon motoros egészségügyi személyzet látja el.
1.5. A verseny során chipes nettó időmérést alkalmazunk. Az időmérő chip a rajtszám hátoldalán, illetve váltóban futók esetében a váltóbotban található. Ügyelni kell arra, hogy a chip ne sérüljön meg. A váltóbotokat a rajtszámokkal és a pólókkal együtt lehet majd átvenni. A váltók utolsó futója a célba érkezés után a váltóbotot köteles leadni a versenybíróknak.
1.6. A versenyt véglegesen feladók kötelesek a rajtszámukat levenni, és a legközelebbi versenybíróval közölni a verseny feladásának tényét.
2. Egyéb szabályok
2.1. A verseny szabályaival, illetve az eredményekkel kapcsolatban felmerülő kérdésekben az egész verseny során minden esetben a Szervezőbizottság dönt.
2.2. A nevezéssel és a rajtszám átvételével minden versenyző:
- kijelenti, hogy a versenyen saját felelősségére vesz részt,
- kijelenti, hogy egészségi állapota jó, és nem tud olyan betegségéről, amely részvételét akadályozná,
- hozzájárul, hogy szerepelhet a versenyről készülő audiovizuális felvételeken, illetve fotókon, amelyek a rendezvényről szóló audiovizuális, internetes, nyomtatott vagy egyéb anyagokban ellenszolgáltatás nélkül felhasználásra kerülhetnek,
- tudomásul veszi, hogy a távot nem teljesítők, a rajtszám nélkül futók és a verseny szabályait megszegők kizárásra kerülnek,
- hozzájárul, hogy szerepelhet a versenyről készülő audiovizuális felvételeken, illetve fotókon, amelyek a rendezvényről szóló audiovizuális, internetes, nyomtatott vagy egyéb anyagokban ellenszolgáltatás nélkül felhasználásra kerülhetnek,
- hozzájárul, hogy az általa a futóverseny Facebook eseményébe feltöltött fotókat az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a rendezvényhez kapcsolódó internetes, nyomtatott vagy egyéb anyagokban ellenszolgáltatás nélkül felhasználhassa,
- beleegyezik abba, hogy neve és időeredménye a honlapon az eredménylistán megjelenjen.
2.3. Verseny teljesítésének szintideje: 2 óra 30 perc
Az esemény helyszínén kereskedelmi, illetve reklámtevékenység nem folytatható!
A versenyen személy-, illetve kerékpárszállítást, valamint értékmegőrzést nem vállalunk.